3. fejezet-3.rész

Sziasztok!
Meghoztam az új részt
Nos, különösebb hozzáfűzni valóm nincs
Talán egy valami: Június 23-tól 26-ig nem biztos, hogy tudok majd írni,mert egészen reggeltől estig nem leszek itthon, és szerintem fáradt leszek, hogy leüljek blogot írni. De azért majd megpróbálom! Vagy megpróbálom megírni előre a részeket. Még nem tudom. Mindenesetre nem kell hónapos szünetre számítani! :D 
Jó olvasást!
Ajánlott zene: x

Bridget Gilbert

Aisha Freese

Teljesen megsemmisülve néztem a pár perce belépett főorvosra. A szeméből, az arckifejezéséből láttam,  hogy amit mondani fog, nem lesz túl szép. A szemeim már megteltek könnyel, mire kimondta az igazságot.

- Sajnáljuk hölgyem... de a babája sajnos elment.

Valahogy éreztem, hogy ezt fogja mondani, de titkon reménykedtem benne, hogy ez nem így van.

- Micsoda? - akadtam ki, a könnyeim pedig patakokban kezdtek el lefolyni az arcomon- de miért?

- Ezt még mi sem tudjuk - mondta, majd távozott a fehérre festett kórházi szobából.
Zokogni kezdtem,de úgy,ahogy talán még sosem. Miért szívok mindig?
- Shh, nyugodj meg- ölelt meg Daisy- én már egy szót sem tudtam kinyögni- maradjak itt veled egy napra?
- Nem, nem kell köszönöm, aranyos vagy, de megleszek egyedül.
- Biztos? - fürkészte az arcomat-
- Igen. Meg azt hiszem ezt könnyebb lesz magamban feldolgozni- ő pedig ott is hagyott.
Az egész napom úgy telt, hogy mereven bámultam magam elé, vagy a plafont néztem, vagy pedig sírtam. Nem csináltam semmit, képtelen voltam felkelni, meg egyáltalán egy lépést is megtenni. Megpróbáltam elaludni, de nem sikerült, csak forgolódtam az ágyban. Azt hiszem, hogy az éjszakám is így fog telni.
Meglepetésemre meglátogattak a szüleim is. Azt hittem, hogy megértőek lesnek velem, de ezzel szembe semmi együttérzést nem mutattak, szemrehányóak voltak, odavágták nekem, hogy mennyire felelőtlen vagyok, és ők szégyellik magukat, mi lett a lányukból. Igazán jó szülők, nem? Azt hiszem most beszéltem velük utoljára. De nem is baj. ha már így nem számítok a gyereküknek, akkor én sem akarom őket látni.
Estefelé meglátogatott a legjobb barátom.

Louis Tomlinson

Hallottam mi történt Aishaval. Tudtam, mennyire össze lesz törve, ezért kérdés sem volt, hogy bemegyek- e hozzá, vagy sem.
- Louis? - csodálkozott, majd odamentem hozzá, és megölelt.
- Hallottam mi történt- néztem rá szomorúan- kötelességemnek éreztem, hogy bejöjjek hozzád.
- Hát... ez van. Ez az én formám. - és újabb zokogásban tört ki. Látszott a szemén, hogy ma már nem az első, mert szemei vörösek voltak a sírástól.
Nem tudtam, hogy elmondjam- e neki, hogy mi van Hayleyvel és velem. Most? Ilyen helyzetben? Jobbnak láttam, ha inkább hanyagolom.
- Hozzak neked valamit? - kérdeztem kedvesen.
- Édes vagy Loui, de nem kell köszönöm. És örök hálám, hogy meglátogattál. Tudsz valamit Hayleyről? Napok ta nem beszéltem vele, Nekem pedig gombóc kezdett növekedni a torkomban.
- Nem, én sem tudok róla semmit. Lehet elfoglalt mostanában- hazudtam- szeretnél egyedül lenni, kicsit nem? Látom rajtad, hogy igencsak letört vagy.
- Nem kicsit- nevetett keserűen- és igen.
- Akkor én hagylak is, nekem amúgy is dolgom van- indultam el az ajtó felé, majd elhagytam az épületet, és a kocsimba beszállva a stúdióhoz indultam. Zaynnek erről tudnia kell.
Azt hittem, ott lesz nem. Akkor érkezett meg, amikor én leparkoltam.
- Zayn, merre voltál?
- Kathleennél- válaszolt, miközben rágyújtott egy szál cigire. Utálom azt a ribancot. Tönkretett mindent- És te?
- Aishanál. Kórházba került, és azt hiszem mindezek után illő lenne meglátogatnod.
- Aisha eltiltott a gyerektől, Louis.
- Nincs gyerek. Aisha elvetélt- világosítottam fel.
- Micsoda? - kerekedett ki a szeme- Asszem' a mai próbát kihagyom- pattant be az autójába és hatalmas fékcsikorgások közepette elhajtott.

Zayn Malik

Nagyon remélem, hogy abból, amit az előbb hallottam, egy szó sem igaz. Nem. Biztos nem történhetett ilyen. Aisha nem vetélhetett el.

Gondolataimból a telefonom csörgése zökkentett ki. Kath volt az. Kihangosítottam.

- Igen?- szóltam bele unottan.

- Zaynie - hallottam a vonal végéről - nincs kedved este meglátogatni?

- Nincs- oltottam le.

- Miért mit csinálsz ? - akadt fenn az előbbi válaszomon. 

- Dolgom van.

- Zayn, te még mindig azt a csitrit szereted, igaz?

- Ne nevezd így!

- Szóval igen. Zayn, vége! Menj vissza ahhoz a kis cafkához! És ezt nem csak te, hanem ő is nagyon meg fogja bánni!

- Nem is jártunk, de akkor rendben- forgattam a szemeimet- és te jobban meg fogod bánni, hogy így beszélsz Róla!

- Azt nem hiszem- nevetett ördögien, majd lecsapta a készüléket.

Felbaktattam a lépcsőn Aisha szobájához, majd benyitottam. meglepetésemre nem küldött el, csak felnézett, majd vissza maga elé.

- Hallottam mi történt- nyeltem nagyot, mire ő csak megvonta a vállát.

- Tudom, hogy fáj. Hiába mutatod, azt, hogy nem, borzasztóan fáj.

- Inkább menj vissza a barátnődhöz- motyogta az orra alatt.

- Az előbb dobott ki.

- Mi? - képedt el.

- Jól hallottad.

- Miért?

- Mert ő is nagyon jól tudja, hogy én téged szeretlek.

Nem mondott rá semmit, csak lefagyva bámult rám. Én pedig odaléptem hozzá, lehajoltam, és magamhoz húztam és megöleltem. Percekig csak ebben a pozícióban voltunk, annyira hiányzott már ez.

- De mi nem lehetünk együtt, Zayn. 

- Tudom, hogy oltári nagy baromságot csináltam, szóval megértem, ha nem bocsájtasz meg nekem- bámultam a padlót.

- Nem erről van szó- rázta meg a fejét.

- Hanem?

- Lefeküdtem a haveroddal.

Erre a kijelentésére szinte megállt bennem az ütő, megfagyott ereimben a vér, és akkora csend telepedett a kis szobára, hogy még a légy zümmögése is zajnak számított.